Régiből új
Potápi Rita
Régiből új - ez az egyik alapelvünk, amely szerint a HÁZunk legtöbb bútora, eszköze készül. Azt képviseljük, hogy régi dolgokat újragondolva vagy átalakítva több szempontból is értékes számunkra. Egy nem dobtuk ki a régit. Kettő gondolkodunk rajta, hogy hogyan lehet felhasználni. Három új formát, alakot adhatunk neki. Négy saját kezüleg csináljuk, ezért még értékesebb számunkra, hiszen időt töltöttünk vele és nagy szeretettel készülnek el. Édesapám mondata jár mindig az eszembe, ha valamit meglátok: "Valamire még jó lesz". A férjembe is akkor szerelmesedtem bele még inkább, amikor ugyanezt a mondatot mondta előttem évekkel ezelőtt. Hát így valósul meg valami, abból, ami valamire még jó lesz!.
Lássuk, hogy milyen volt a komód előtte. Három lábon, de nagyon jó fából, persze az ajtók háromszor-négyszer átfestve.
Régi
Régi komód nyitva
Kinyitva sem volt valami bizalomgerjesztő,de mi láttuk már akkor a benne rejlő szépséget. Ne felejtsem el, hogy volt felső része is, de az majd "Valamire jó lesz" később.
Első fázis: lábak leszedése.
Lábak leszedése
Második fázis: csiszolás, görgők felszerelése, festés.
Festés
Harmadik fázis a többszöri, most éppen mályvaszínű festék leégetése.
Égetés
Festés után száradás. A belseje így néz ki, most jöhetnek az ajtók!
Száradás
Az ajtók kékre festése és kerámiafogantyúk felszerelése már az én feladatom.
Fiókok és fogantyúk
Több órás közös munka után, persze, amelyet előre egyeztettünk, hogy ki mit csinál és a kieső idő alatt (festés száradása) mi az a másik tevékenység, amelyet tud folytatni. Így a férjem hordókat is javítgatott, én pedig a konyhaszigetet készítettem párhuzamosan.
Ilyen lett készen!
Redesign komód
Igen, jól látjátok egy foganytú még a helyére kell kerüljön és a komód tetejére még mozaikcsempe kerül, hogy meleg tárgyakat is lehessen rátenni illetve az alatta levő sérült fát is elfedjük.
A mi megoldásunk:
Erős faalap, sok tárolási lehetőség, konyhába illő színek, új fogantyúk és a kerekei lévén könnyen mozdítható a "monstrum" komód. Így könnyebb lesz a takarítás - alatta is. A görgők bírják a súlyt összesen 200 kilogrammig, így a törékeny dolgok is biztonságban lesznek. A legfontosabb, hogy két görgő fékezhető, így a stabilitás is megoldott! Mögötte lesz a szintén mobil konyhasziget. Nektek hogy tetszik?